Hírek
Flextronics International Kft.: Letették az alapkövet Zalaegerszegen az újabb autóipari nagyberuházáshoz
2024.08.09
Letették az alapkövet a Flex új autóipari alkatrészüzeméhez Zalaegerszegen, amelyen Gulyás Gergely is beszédet mondott. A Flex 36 milliárd forintból megvalósuló új beruházása is újabb szakasz a zalaegerszegi sikertörténetben, ipari parkot és kutatóközpontokat is létrehozva - tette hozzá a miniszter. A vállalat az egész vármegye legnagyobb foglalkoztatója 4000 munkavállalójával, de összesen hét magyar településen van jelen, ahol együttesen 10 ezer embert alkalmaz - tette hozzá. A zalaegerszegi beruházás olyan bővítés, amely "technikai, tudományos fejlesztésen alapul", és nem csak 210 új munkahely jön létre, de jól képzett munkavállalókra - köztük 20 kutatás-fejlesztési szakemberre - van szükség az üzleti terv valóra váltásához. Az egyhektáros területen épülő gyártócsarnok 36 milliárd forintos beruházásához a kormány mintegy 20 százalékkal járult hozzá - mondta. Péter Ágota, a Flex alelnöke hangsúlyozta, hogy az 55 éve alapított multinacionális cég már 30 országban mintegy 140 ezer munkavállalót alkalmaz. Magyarországi éves árbevétele 1,83 milliárd euró, amivel az első tíz legnagyobb cég közé tartozik - ismertette az alelnök. Kitért arra is, hogy a Flex 30 éve van Magyarországon, a zalaegerszegi üzem pedig 20 évvel ezelőtt indult. A telefonok és más elektronikai eszközök bérgyártása után az autóelektronika felé fordult a vállalat, amelyet ma már a nagy világmárkák vezető tervező- és gyártócégeként tartanak számon. Zalaegerszegen nyolc év alatt 150 millió dollárt fektettek be, így a város ma már a Flex európai autóipari gyártóközpontjának számít. Ezt egészíti ki a mostani, 90 millió euró értékű beruházás, amelyből 65 milliót a technológiai fejlesztésre fordítanak, 25 milliót pedig a nagy tisztaságú gyártóüzem felépítésére - sorolta Péter Ágota. Közölte továbbá, hogy elektromos és hibrid autókhoz készítenek majd nagyfeszültségű átalakítókat. Az új üzem épülete januárra elkészül, 2025 nyarán pedig elindul a gyártás is.
(portfolio.hu)
További információ: