ajax placeholder
Hu | En

Kérjük, várjon.


Hírek

Nanushka International Zrt.: A Nanushka egyenesen Londonba viszi a budapesti kávékultúrát

2024.10.21
A Nanushka Café megújult formában már Londonban is elérhető, a magyar luxusmárka budapesti üzlete mellett. Mindkét helyszín közösségi térként is funkcionál. A cég bejelentette, hogy mostantól kerámiakiegészítők közül is válogathatnak az érdeklődők a Nanushka budapesti és londoni boltjaiban. Sándor Szandra, a Nanushka alapítója és kreatív igazgatója mesélt az újdonságokról. A Nanushka saját kerámia kollekciót vezetett be budapesti és londoni üzleteiben. A termékek kizárólag a Nanushka budapesti és londoni boltjaiban vásárolhatók meg, a kerámiák ára pedig 25 fonttól (12 ezer forinttól) indul. A prémium férfi- és női ruházatot, illetve kiegészítőket forgalmazó Nanushka nemrégiben mutatta be kávézóinak új vizuális megjelenését, valamint saját kerámia kollekcióját, amely különféle darabokat tartalmaz, mint például kávéscsészéket, vizeskancsót, füstölőt és hamutartót. Az aprólékosan kiválasztott specialty kávék, teák és egyéb kézműves italok mellett a kávézó hazai ínyencségeket is felszolgál, visszautalva a hagyományos magyar ízekre. A kialakított koncepciót a kelet-európai kávéházi kultúra gazdag hagyománya ihlette, amely erősen kapcsolódik a márka közösségi értékeihez - írja az Esquire. Az új koncepció lényege a helyi értékek hangsúlyozása. A budapesti kávézókultúra szellemiségét szerettük volna a térben elhelyezni, amely nagyon közel áll hozzám, és nagyon szerettem, amikor Budapesten éltem. Fontosnak tartom, hogy olyan teret alkossunk, ahol az emberek összegyűlhetnek, kapcsolatot teremthetnek, és olyan élményt kapnak, amely túlmutat a hagyományos vásárlási környezeten, és hogy otthonosan érezzék magukat a Nanushka Store and Caféban– mondta Sándor Szandra, a Nanushka alapítója és kreatív igazgatója. Szeptemberben beszámoltunk arról is, hogy a Nanushka megnyitotta új New York-i boltját, amely most a SoHo szívében, a Mercer Street 27-es szám alatt található. A Nanushka alapvető fenntarthatósági étoszát tükrözve, valamint meleg és hívogató környezetet építve a design nyugtató teret teremt a város nyüzsgő energiája elől, lehetővé téve az ügyfelek számára, hogy belépjenek a Nanushka világába.
(origo.hu)
További információ:
Cookies Settings